MCC debreceni képzési központ

Kárpátalján sohasem volt könnyű magyarnak lenni, de talán sosem volt annyira nehéz, mint az elmúlt évtizedben. Magyarország miniszterelnöke nem véletlenül jegyezte meg a Magyar Állandó Értekezlet 2023. évi ülésén, hogy „a kárpátaljai magyarság helyzete a Kárpát-medencei magyar élet legnehezebb és legfájdalmasabb pontja, és itt van a legkisebb esélye, hogy a felhők rövid távon eltűnjenek”.

A magyar irodalomtörténet egyik legnevezetesebb kastélyának sorsa jól szemlélteti, mi vár egy erdélyi főnemesi családra, amelynek tagjai visszaszerezték ugyan a történelmi „ingatlant”, ám a hozzá tartozó birtokokat a legkeservesebb jogi hercehurcával sem sikerül.

A kommunizmus regnálása idején, majd a rendszer bukása utáni időszakban is gyakran megtörtént, de még napjainkban is előfordul, hogy a Magyarországra érkező erdélyi, felvidéki, kárpátaljai stb. magyarokat az anyaország lakói románként, szlovákként, ukránként stb. aposztrofálták/aposztrofálják. Számos kérdés merül fel a jelenség kapcsán: honnan indultunk, hogyan jutottunk idáig, hogyan és merre léptünk tovább? Erről beszélget Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író és Lakatos Mihály, a Magyar Összetartozás Intézetének szenior kutatója.

Mennyire vagyunk humorosak mi, magyarok? Ha bennünket, magyarokat kérdeznek, a válasz: nagyon. Hiszen ki ne hallott volna a székely anekdotákról, a népi tréfákról, a pesti viccről vagy éppen a „sztendáposok” seregéről? De vajon más népek is ezt gondolják rólunk? Vajon a humorérzék tényleg a zsigereinkben van, valóban része nemzeti identitásunknak?