Lakatos Mihály
125 éve, 1901. április 30-án mutatták be az Uránia Tudományos Színházban az első, egyértelműen magyar alkotók által készített magyar filmet, A tánczot.
A Magyar Nemzet című napilap 1902. január 16-i számában olvasható az alábbi híradás: „A táncz az Urániában. Pekár Gyulának és Kern Aurélnak a darabját, A tánczot, új alakjában holnap, csütörtökön, mutatják be az Urániában. A darabot ezen az előadáson maga a szerző, Pekár Gyula olvassa. A darab poétikus szövege és érdekes zenéje a régi marad. A mozgóképeket egytől-egyig új filmeken mutatják be. Egészen új közülök a toborzó, ez a régi, szép magyar táncz, melyet nálunk utolszór az 1816-iki katonatoborzáskor, az osztrák-porosz háború előtt tánczoltak.”
Mint látható, a cikkben szó sem esik a bemutatott alkotás történelmi jelentőségéről, arról sem, hogy ez lenne az első magyar film, sőt a „film” kifejezést sem a mai értelemben használja a cikk ismeretlen írója. Több mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz is, hogy a fenti cikkben reklámozott „darab” premierjének napját, április 30-át 2018-ban a magyar film napjává nyilvánítsák.
Az 1901. április 30-i bemutatóról egyetlen honi sajtótermékben sem találtunk beszámolót, csupán a Magyar Géniusz című társadalmi, irodalmi és művészeti hetilap május 5-i száma említi meg futólag: „Az Uránia is megnyílt a héten Pekár A táncz czimű darabjával. Kern Aurél az igazi színházi routinier ügyességével állította össze a darab zenéjét, amelynek jelentős része van a sikerben.”
Világosan látszik tehát, hogy a kortársak nem érzékelték, hogy azon a napon új műfaj kezdte bontogatni szárnyait a nemzeti kultúra berkeiben, amely aztán a következő 125 évben szédületes pályát fut majd be, mely során A táncz-tól néhány Oscar-díjon át eljutunk a Magyar menyegzőig.
Rögzítsük: az első, néma, fekete-fehér, tudatosan és magyarok által rendezett filmalkotásról van szó, amelynek a sikerét nem a bizonyára tiszteletre méltó komponista erényekkel rendelkező Kern Aurél zenéje biztosította, még csak Blaha Lujza, Fedák Zsuzsa, Pálmay Ilka és a többiek tánca sem, hanem ama tény, hogy a közönség ezúttal nem csupán esetlegesen mozgó lényeket láthatott a vásznon, hanem egy elejétől a végéig megkomponált mozgássort, azaz táncot, amely a felcsendülő zenével szerves egységet alkotott. Ehhez képest a Pekár által felolvasott „poétikus sorok” jelentősége kézlegyintéssel elintézhető.
A közönség mindenesetre megérezhette a bemutató nem hétköznapi jellegét, mert lelkes ünneplésben részesítette a darabot, amely aztán éveken át szerepelt az Uránia műsorán, sőt sok más ország mellett Japánba is eljutott.
És rögzítsük a rendező és az operatőr nevét is: Zsitkovszky Béla. Az eperjesi születésű hazánkfia saját maga által fabrikált felvevőgéppel készítette el a felvételeket, az Urániában általa berendezett filmlaboratóriumban, amely szintén első volt a magyar filmszakmai műhelyek sorában. Zsitkovszky nemcsak jó szakember, de jó pedagógus is: a következő évtizedekben filmlaboránsok és operatőrök egész nemzedékét neveli ki a magyar filmgyártás számára.
24 táncot vitt filmre, amelyekből a premierre 17 készült el, a többit később csatolták az alkotáshoz. Mindazonáltal első filmünk történetének szomorú mellékzöngéi is vannak: a felvételek kezdetén meggyulladnak a nitroszalagok, a leforgatott anyag odavész, s csak a színészek és Zsitkovszky áldozatvállalásának köszönhető, hogy a premierre sikerül újraforgatni az elégett részeket. Maga Zsitkovszky pedig – miután érdemei elismerése helyett az 1928-ban újjáalakult filmgyár vezetősége mellőzi – elmegyógyintézetbe kerül, és ott is hal meg 1930-ban. Temetésén csak kevesen vesznek részt, a filmes szakma sem képviselteti magát.
A 2018-as döntés így a nemzet posztumusz főhajtása is a teljesítménye előtt.
(Borítókép: Eredeti fotogram A táncz című fekete-fehér magyar némafilmből. Forrás: Wikipedia)
