Habsburgként született, magyarként halt meg

250 éve, 1776. március 9-én született József nádor, akit az utókor a „legmagyarabb Habsburg” címmel illetett. És méltán.

Teljes nevén: Habsburg-Lotaringiai József Antal János főhercegként látta meg a napvilágot Firenzében 1776. március 9-én. Apja II. Lipót német-római császár, magyar király volt, anyja Mária Ludovika spanyol infánsnő. A szülők 1765-ben keltek egybe, és 27 évig (halálukig) tartó házasságuk alatt tizenhat gyermekük született. József Antal János kilencedikként jött a világra. Apja, aki II. Józsefet követte a trónon, mindössze másfél évig uralkodhatott, 1792. március 1-én hasnyálmirigy-gyulladásban elhunyt, anyja két és fél hónap múltán követte a sírba.

II. Lipót halála után legidősebb fia, Ferenc József Károly örökölte a trónt, aki I. Ferenc néven az 1804-ben létrejött Osztrák Császárság első uralkodója, cseh és magyar király lett. Ő nevezte ki öccsét 1795-ben Magyarország nádorává, hogy aztán az 1796. évi pozsonyi országgyűlésen közfelkiáltással a rendek is megválasszák. A választás szerencsésnek bizonyult.

A Nemzeti Nőnevelés című havi folyóirat (amely a címlap szerint „leányiskolák tanítónői, tanítói és általában nőneveléssel foglalkozók számára” készült) 1881. áprilisi számában ezt olvassuk róla: „József főherczeg annyi jót tett Budapesten s ötvenévi nádorsága alatt annyit javított országunk sorsán, hogy az ő érdemeit míg áll Buda, míg lesz magyar, nem felejthetik el e földön soha. Lássátok kedves gyermekeim, így jutalmazza meg, így áldja meg az Isten az ősökért az unokákat is – s meg is verne az Isten mind a két kezével bennünk magyarokat, ha elfelednénk József nádor nevét, ha nem szeretnők és nem tisztelnők még unokáit is.”

Aztán a nemzet sorsa a következő évtizedekben olyanformán alakult, mintha Isten valóban „mind a két kezével megverte volna”, igaz: nem feltétlenül azért, mert elhanyagolta József nádor emlékezetének ápolását. Sőt a magyar történelem XX. századi tragikus fordulatai nyomán merült feledésbe a derék, magyarbarát nádor emléke s benne mindaz, amit az ország felemeléséért tett. Pedig az nem volt kevés. Íme, néhány a tettei közül, a teljesség igénye nélkül.

• Először is, kinevezése után rögtön tanulni kezdte a magyar nyelvet, s e hír hallatán a nemzet rögtön szívébe zárta a Habsburg főherceget. (Sokatmondó ama tény is, hogy nyelvoktatóul azt a Verseghy Ferencet vette maga mellé, aki a Martinovics-féle összeesküvés résztvevőjeként közel tíz évig senyvedett a birodalom különböző börtöneiben!) Feltehetően nem a szorgalmának, hanem a magyar nyelv idegenek számára nehezen elsajátítható voltának köszönhető, hogy első nyilvános szónoklatát magyar nyelven csak két évvel halála előtt, 1845. május 20-án, a jász-kunok szabadságváltásának 100. évfordulóján tartotta meg.
• Kieszközölte a kegyelmet bátyjánál a még rabságban tartott Kazinczy Ferencnek, és sokat tett azért, hogy a király 13 évnyi szünet után 1825-ben ismét összehívja az országgyűlést.
• 1802-ben támogatta az Országos Széchényi Könyvtár létrehozását, amelynek értékes kódexeket és ősnyomtatványokat ajándékozott.
• Gőzerővel látott neki Pest-Buda fejlesztésének. 1808-ban megalakította a Szépítő Bizottságot, és személyesen felügyelte, hogy a gombamód szaporodó épületek és kialakuló városrészek esztétikailag is megfeleljenek az akkor (és egyébként ma is) korszerű elvárásoknak. Más szóval: oroszlánrésze volt abban, hogy Budapest mára a nemzetközi turizmus igazi gyöngyszemévé válhatott.
• Szorgalmazta a gellérthegyi csillagvizsgáló megépítését, és szenvedélyes növénykedvelőként úttörő szerepe volt a Városliget és az általa megvásárolt Margit-sziget parkosításában. Hogy mást ne mondjunk: ő ültette annak idején a sziget manapság 200 éves platánjait, mely fafajta az ő alcsútdobozi birtokáról terjedt el az egész országban.
• Az 1810. évi tűzvész és az 1838. évi nagy dunai árvíz alkalmával aktívan részt vett Pest-Buda lakóinak mentésében, az elemi csapások nyomán bekövetkezett nyomor felszámolásában.
• 1825-ben, az első reformországgyűlésen a Tudományos Akadémia megalapítását tízezer forinttal (mai értéken kb. hetvenmillió forint) támogatta.
• Sokat elmond jelleméről és mentalitásáról, hogy 1826-ban ő alapította meg Pesten a Vakok Intézetét.
• 1840-ben közbenjárt azért, hogy a „hűtlenségért és felségsértésért” elítélt Kossuth, Wesselényi és Lovassy László amnesztiát kapjanak, 1843-ban megakadályozta a Védegylet feloszlatását.
• A magyar érdekek elkötelezett képviselőjeként sokat tett a magyar nyelv hivatalossá tételéért, amelyre 1844-ben került sor.
• Kulcsszerepe volt a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank létrehozásában, de nem csupán szavakban támogatta az ügyet, hanem anyagilag is, lévén az első részvényjegyzők egyike. Alcsúti birtokán mintagazdaságot működtetett, kastélya kertjében arborétumot hozott létre.
• Támogatta a mérnökképzést, 1846-tól az ő nevét viselte az Ipartanoda, majd jogutódja, a Műegyetem.

Hatalmas népszerűségnek örvendett a magyarok körében, a közvélekedés úgy tartotta: „Habsburgnak született és magyarnak halt meg”. Nem érdemtelenül nevezték el a „legmagyarabb Habsburgnak”, hiszen a dinasztia 400 éves történetében ő volt az egyetlen, aki egész életét a magyarság és Magyarország érdekeinek szentelte.

Az 1945 után hatalomra kerülő kommunisták feledésre ítélték, a nemzet történetében játszott meghatározó szerepét elhallgatták, kastélyát kifosztották, 1968-ban ismeretlenek a kriptáját is meggyalázták.

Az utóbbi másfél évtizedben azonban – egyfajta kései jóvátételként – ismét az emlékezetpolitika fókuszába került.

(Borítókép: József nádor (József) tér, József nádor szobra (Johann Halbig, 1869.). A felvétel 1883 körül készült. Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei / Klösz György)