A trónfosztás ára

177 évvel ezelőtt, 1849. április 19-én iktatták törvénybe Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását.

A magyar népléleknek kigyomlálhatatlan része a szuverenitás igénye. Történelmünk a bizonyítéka annak, hogy mi, magyarok szabad közegben érezzük csak jól magunkat, és nehezen viseljük az idegen rabigát, nem szeretjük, ha mások mondják meg, hogyan éljünk. Főként, ha a kívülről jövő szabályok szöges ellentétben állnak szabadságvágyunkkal, régi hagyományainkkal, szokásjogunkkal és őseink hitével.

1848–1849-es szabadságharcunkat is azért vívtuk, hogy visszaszerezzük a magyar állam szuverenitását és egységét. Ennek nyílt és egyértelmű kinyilvánítása volt, hogy az országgyűlés 1849. április 14-én a debreceni Nagytemplomban közfelkiáltással kimondta Magyarország függetlenségét, a Habsburg-ház trónfosztását, és kormányzó elnökké választotta Kossuth Lajost. A magyar Függetlenségi Nyilatkozat végleges változatát, amely a megfogalmazott határozatokat magába foglalta, pár nappal később, április 19-én fogadták el hivatalosan.

A nyilatkozat két legfontosabb pontja:

• “Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és hozzá tartozó minden részekkel és tartományokkal egyetemben szabad, önálló és független európai statusnak nyilváníttatik, s ezen egész status területi egység eloszthatatlannak s épsége sérthetetlennek kijelentetik.”
• „Habsburg-Lothringeni ház, a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása által Magyarország, a vele egyesült Erdély és hozzá tartozó minden részek és tartományok feletti uralkodásból ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik, a magyar koronához tartozó minden címek használatától megfosztatik s az ország területéről s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik.”

Jól példázza a magyar nemzet türelmét, hogy a magyar országgyűlés még a fegyveres harcok közepette is törvényes uralkodóként ismerte el a Habsburgokat. A pohár velük szemben csak 1849 márciusában telt be a császári udvar által egyoldalúan kiadott olmützi alkormánnyal, amely beolvasztotta volna Magyarországot az egységes birodalomba, megszüntetve annak alkotmányos különállását. Ez a lépés a magyar politikai elit számára alkotmányellenes aktusnak minősült, amire egyfajta jogi választ adtak, úgy ítélve meg, hogy a Habsburgok elvesztették uralkodói legitimitásukat. A nyilatkozattal végre valósággá válhatott az 1848 márciusában megfogalmazott 12 pont utolsó pontjának igénye is: Magyarország és Erdély újraegyesülése.

A magyarok függetlenedési törekvései sajnos azonban rövid távon súlyos következményekkel jártak. Az osztrák–magyar viszony ekkor mérgesedett el végérvényesen. Bár Ausztria már korábban elhatározta az oroszok behívását, a nyilatkozat kellő jogalapot adott a cárnak a beavatkozásra. Az Orosz Birodalom hadereje miatt a magyar honvédség már nem tudta fenntartani korábbi sikereit, így 1849. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert. Hosszabb távon ellenben elmondhatjuk, hogy a függetlenségi nyilatkozat és a trónfosztás eszménye tovább élt a magyar politikai gondolkodásban, és a következő évszázadokban a magyar nemzeti önrendelkezés egyik legerősebb szimbólumává vált.

(Illusztráció: Magyar honvédtiszt átadja a kardját az oroszoknak. Forrás: Wikipedia)