Bálint József
Az első világháborút követően a csehek a békeszerződés aláírásáig minél nagyobb területet szerettek volna elszakítani Magyarországtól. 1919-ben olyannyira benyomultak hazánk területére, hogy január 15-én már az Ipoly folyón átkelve elfoglalták Balassagyarmatot és annak környékét is.
A megszállók a településen gyorsan be is rendezkedtek: a vasútállomás, a posta és a laktanya tisztjeit csehekre váltották, az állomás magyar nyelvű tábláját leverték és cseh nyelvűre cserélték, a vasutasokat pedig kötelezték a cseh nyelv megtanulására. A városba érkező új vezetés határozottan éreztette a lakossággal, hogy Balassagyarmatot ezentúl Csehszlovákia részének tekinti.
A csehszlovák intézkedések a magyarok körében rendkívüli felháborodást váltottak ki, aminek következtében azonnal meg is kezdték a fegyveres felkelés megszervezését. Bár az új vezetés elrendelte a helyiek lőfegyvereinek kötelező beszolgáltatását, a balassagyarmati polgárok ezt elszabotálták, elrejtve fegyvereiket, mintegy készülve az ellenállásra. A vasúti dolgozóknak sem tetszett az új rend, ezért úgy döntöttek, hogy nem veszik fel a munkát. Azonban a lázadókat a csehek megbüntették, nyilvánosan megbotozva őket. Nem véletlen, hogy először éppen a vasutasokban fogalmazódott meg a harcba szállás lehetősége.
A felkeléshez később más helyi civilek és diákok is csatlakoztak. Január 27-én a vármegyeházán történelmi gyűlést tartottak, a város szinte minden társadalmi rétegének részvételével. A lelkesítő beszédeket Pongrácz György vármegyei főjegyző és Schuch István szociáldemokrata mozdonyvezető jelképes kézfogása zárta, és az a kijelentés, hogy az összegyűltek nem hajlandóak felesküdni a csehszlovák államra.
Másnap, január 28-án a vasutasok küldöttsége Magyarnándorba utazott az ott állomásozó Vizy Zsigmond és Bajatz Rudolf magyar honvédszázadosokhoz, hogy segítségüket kérje a csehszlovákok elüldözéséhez. Vizy nem sokat gondolkodott a segítségen, és – Károlyi miniszterelnök tiltása ellenére – felvonultatta csapatait Balassagyarmat határában.
A balassagyarmati felkelés január 29-én tört ki, és egészen aznap délutánig elhúzódott. Bár a harcok nem tartottak sokáig, annál intenzívebbek voltak, és sok áldozatot követeltek. A csehszlovák védők heves ellenállása miatt a várost kívülről ostromló magyar katonák egy időre visszavonulásra is kényszerültek, de ezzel egyidőben a város polgárai utcai harcokban tartották magukat. Csakhogy délutánra megérkeztek az iglói géppuskások Kattauer Rudolf főhadnagy vezetésével, akik az Ipoly folyónál megadásra kényszerítették az ellenséget. 78 csehszlovák katona esett a magyarok fogságába. Magyar részről tízen, csehszlovák részről heten vesztették életüket.
Mire aznap leszállt az este, a város ismét magyar kézbe került, és a középületeken újra magyar zászló lobogott. A hősi halált haltak emlékére a képviselő-testület már a felszabadulás első évfordulóján határozatot hozott az esemény méltó módon való megünneplésére. 1922-ben a hősök tiszteletére a városházán emléktáblát avattak. 1998-ban a város döntött arról, hogy a Civitas Fortissima feliratot címerében és a városháza homlokzatán is elhelyezi. 2005-ben az Országgyűlés fejet hajtva a balassagyarmatiak hősiessége előtt a „Legbátrabb Város” („Civitas Fortissima”) címet adományozta a településnek elismerve a város „védőinek tántoríthatatlan bátorságát”.
(Borítókép: A Civitas Fortissima szobor Balassagyarmat főterén. Fotó: Wikipedia)
