Bálint József
1921. december 14-e tette Sopront a hűség városává 104 éve, ugyanis ezen a napon kezdődött meg az a három napig tartó népszavazás, amelynek keretében Sopron és környékének lakói dönthettek saját sorsukról, hovatartozásukról.
A trianoni békediktátum okozta fájdalmas országcsonkítás után ez volt az egyetlen olyan terület, ahol Magyarországnak lehetősége nyílt arra, hogy a nagyhatalmak által a wilsoni 14 pontban meghirdetett népszuverenitás és önrendelkezés elvének érvényt szerezzen. Míg hazánk valamennyi elszakított részén a helyi lakosság véleményét figyelmen kívül hagyták, Sopronnak és nyolc környező településnek megadatott a szabad döntés joga.
A referendum kiemelkedően magas részvétel mellett született meg: 24 072 szavazóból 15 343-an Magyarország, 8 227-en Ausztria mellett voksoltak, 502 szavazat érvénytelennek bizonyult. A számok mögé nézve azonban sokkal többet láthatunk, a városban akkor a németek aránya valamivel magasabb volt a magyarokénál, vagyis az 1921-es soproni népszavazás a ragaszkodás, az identitás és a hazaszeretet győzelme is, a város lakóiban olyan mélyen gyökerezett a magyar földhöz tartozás tudata, hogy azt a korszak politikai érdekei és külső nagyhatalmi nyomás sem tudta megváltoztatni – és így a határokat átrajzolni. Okkal feltételezhetjük, hogy ha 1920-ban más elszakított magyar területen is megkérdezték volna az ott élők véleményét, akkor ma nem ezek lennének Magyarország határvonalai.
Sajnos azonban nem az egész nyugat-magyarországi területen engedélyezték a népszavazást, így eshetett meg, hogy a többi területen később létrejött Burgenland tartomány Ausztria része lett. Hiába volt a térség valamennyi települése etnikailag igen vegyes – magyarok, németek, horvátok, szlovének éltek itt – a felettünk bíráskodó nagyhatalmak mégis úgy döntöttek, hogy a terület hovatartozásáról kizárólag diplomáciai úton, a helyiek megkérdezése nélkül döntenek. Sajnálatos módon a soproni térség referendumra való kijelölése is inkább volt politikai alku eredménye, mintsem a népszuverenitás következetes képviselete, így a többi elcsatolt terület – köztük Kismarton (Eisenstadt), Felsőőr (Oberwart), Németújvár (Güssing) és számos kisebb falu – népszavazás nélkül Ausztriához került 1921 végén.
A határmódosítás következtében az őrvidéki magyar és horvát közösségek helyzete jelentősen megváltozott. A két világháború között, majd a másodikat követően a magyarság számaránya folyamatos csökkenést mutat: részben az elvándorlás, részben az asszimiláció, részben pedig az osztrák állami integrációs törekvések miatt. Míg a magyarok a 20. század elején még több járásban is számottevő kisebbségben voltak, addigra a számuk a század végére néhány ezres nagyságrendűre zsugorodott, és csupán Felsőőr térségében maradt fenn összefüggő magyar nyelvi-kulturális központ. A horvátok valamivel szerencsésebbek voltak nálunk, ők a katolikus egyház, az oktatás és közösségi szervezeteik révén nagyobb számban és nagyobb erővel tudtak fennmaradni.
A hűség napja arra tanít, hogy bár a történelem alakulását nem mindig tudjuk befolyásolni, de ha adódik rá pillanat, akkor hangunk hallatásával nemzedékeken átívelően tudjuk befolyásolni sorsunkat.
(Borítókép: Korabeli osztrák propagandaplakát részlete)
