Bálint József
495 éve, 1531. január 21-én Visegrádon Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János fegyverszüneti egyezményt kötött.
Az 1526-os mohácsi vész után a Magyar Királyság területén folyamatos fegyveres összecsapásokkal járó belháború zajlott, ami csak káoszt és bizonytalanságot hozott az itt élők számára. E korszak egyik fontos állomása volt a visegrádi békekötés, amely azonban sajnos nem jelentett valódi megoldást, pusztán a kialakult patthelyzetet deklarálta.
A Visegrádon megkötött béke jelentősége elsősorban az volt, hogy hivatalosan is rögzítette a „kettős királyság” intézményét. A szerződés értelmében Ferdinánd a nyugati és az északi területeket, míg Szapolyai a keleti országrészeket birtokolta. A fegyverszünet nem az ország egységét erősítette, éppen ellenkezőleg: hazánk megosztottságát konzerválta, hosszú távon súlyos következményeket okozva Magyarországnak.
A visegrádi szerződés az ország három részre szakadásának előkapuja volt. Mivel Szapolyai az Oszmán Birodalom politikai és katonai segítségére is támaszkodott, az állandó belső viszály következtében az Oszmán Birodalom egyre nagyobb befolyást szerzett az országban. A két király rivalizálása nemcsak gátolta az egységes védekezést, de megnyitotta az utat a török térhódítás előtt is.
A szétszakítottságot Buda 1541-es elfoglalása pecsételte meg, így esett szét Hunyadi Mátyás erős és gazdag országa mintegy ötven esztendő leforgása alatt három részre: a királyi Magyarországra, az Erdélyi Fejedelemségre és a török hódoltságra.
Az időszakot jól jellemzi a korabeli mondás: „két ország, három párt”. A szólás arra utal, hogy még akkor sem tudtak összefogni eleink, amikor közös fellépésre lett volna szükség, mert az ország létét fenyegette veszély.
(Borítókép: Szulejmán visszaadja a koronát János királynak, török miniatúra. Forrás: Wikipedia)
