Milyen jó lenne nem ütni vissza

2026. április 11-én 62. alkalommal üljük meg a magyar költészet napját József Attila születésnapján.

Bár a világon először a Szovjetunióban kezdeményezték (1955) a költészet napjának megtartását (nyilván a „magyar” jelző nélkül), Magyarországon pedig a szovjet hatalom „másológépeként” működő magyar kommunisták honosították meg (1956), az ünnep túlélte mind a Szovjetuniót, mind a kommunistákat. Mert ez utóbbiaktól eltérően léte valós emberi igényre adott válasz, s ez utóbbiaktól eltérően rá valóban szükségünk van.

„Nem ismerünk olyan korszakot az emberiség életében, amely a költészet valamilyen fajtája nélkül el tudott volna lenni” – írja Somlyó György költő 1964. április 11-én az Élet és irodalomban megjelent, „A líra nem hal meg” című cikkében, s bátran kijelenthetjük, hogy ezen állítás rendelkezik az axióma minden attribútumával. Az emberiség nem tudott „ellenni” költészet nélkül Homérosz korában sem, és nem tud „ellenni” ma sem. Mert a vers az emberi létezésnek épp annyira elmaradhatatlan „kelléke”, mint a lélegzés. Aki nem hiszi, járjon utána a fészbukon!

2026 tavaszán József Attila egyik igen szép és igen aktuális versével rójuk le tiszteletünket a költészet ünnepe előtt:

MILYEN JÓ LENNE NEM ÜTNI VISSZA
 

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.
 

Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.

(1924)

A fenti sorokat olvasván elmerenghetünk:

• hogy lám, egy tizenkilenc éves ifjú zsebében is ott lapulhat a bölcsek köve;
• hogy egy romlott erkölcsű, szennyes korban egy tizenkilenc éves ifjú is maradhat üdítően tiszta és merészen „korszerűtlen”;
• hogy vannak korok, amelyekben a bátorság ismérve nem a falkával való együtt üvöltés, hanem a „gyávaság” csöndes hangján való megszólalás;
• hogy a „nem ütni vissza” lényegében krisztusi attitűdje lehet a jövő záloga, mert a béke az, amely túlél minden háborút;
• hogy a lelki békénk soha nem másoktól, hanem önmagunktól függ;
• hogy az igaz emberek békéje olyan emberi értékek őrzője, amelyekkel újra benépesíthető a szélhámosok és háborúskodók által örökül hagyott pusztaság.

(Borítókép: József Attila fotója, Homonnai Nándor felvétele, 1924 körül. Kép forrása: Wikipedia)