Bálint József
87 évvel ezelőtt, 1939. március 14-én alakult meg a szlovákok első állama.
A Jozef Tiso által kikiáltott Első Szlovák Köztársaság, amely a náci Németország hathatós támogatásával, annak bábállamaként jött létre, kérészéletű volt, már 1945-ben meg is szűnt létezni. Külön érdekesség, hogy az államalakulat létezését Magyarország szinte elsőként ismerte el, mert Csehszlovákia megszűnése megegyezett későbbi érdekeivel és céljaival.
Az 1938. szeptember 29-én aláírt müncheni egyezmény és a 1938. november 2-án elfogadott első bécsi döntés kellően megtépázták az 1918-ban létrehozott Csehszlovákia határait, és alapjaiban ingatta meg a csehszlovák államiságot. A müncheni egyezménynek köszönhetően Németország megszállhatta Csehország döntően németek lakta területeit, valamint a megállapodás következtében Szlovákia és Kárpátalja autonómiát kapott, Magyarország pedig tárgyalásokba kezdett a magyarlakta vidékek visszacsatolásáról. Mivel a szlovák és magyar felek közötti egyeztetések nem vezettek eredményre, ezért Bécsben Németország és Olaszország döntőbíráskodásával, az etnikai elv figyelembevételével Magyarország visszakapott 11 927 négyzetkilométer dél-felvidéki területet, ahol 86,5 % volt a magyarok aránya.
A magyar vezetés régóta megkülönböztetett figyelemmel követte Csehszlovákia sorsának alakulását. 1939 februárjától Németország a szlovák függetlenedési törekvések mellé állt, fontolgatva a Cseh–Morva Protektorátus létrehozását. Hitler március 13-án magához hívatta Jozef Tisót, kész tények elé állítva őt és küldöttségét. Másnap, március 14-én a „megbeszélteknek” megfelelően Tiso ki is kiáltotta a szlovák köztársaságot. Magyarország azonnal reagált az eseményre, kihasználva a csehszlovák állam felbomlását és az új geopolitikai helyzet adta lehetőségeket, 1939. március 15-e és 18-a között visszafoglalta Kárpátalját.
A magyar külpolitika a trianoni békeszerződés aláírását követően kiemelt céljának tekintette elcsatolt területeinek legalább részleges visszaszerzését. Csehszlovákia szétesésére a magyar politikai vezetés különös gyorsasággal reagált. Az első bécsi döntést követően így ismételten sikerült hazánk javára igazítani az ország határait. A kárpátaljai sikeren felbuzdulva a magyar honvédség március 23-án megtámadta Szlovákiát, és a jelentős ruszin kisebbség által lakott kelet-szlovákiai területet is megpróbálta elfoglalni egészen Poprádig. A harcokat végül német nyomásra a magyar kormány leállította. Az úgynevezett magyar–szlovák kis háború így április 4-ig tartott, szlovák vereséggel ért véget, amelynek következtében Szlovákiának le kellett mondania egy keleti sávról Magyarország javára.
Az „önálló” szlovák állam létét végigkísérő magyar határkiigazítások jelentős belpolitikai és társadalmi hatást váltottak ki Magyarországon. A sikereknek köszönhetően örömmámorban úszott az ország, egyfajta igazságszolgáltatást érezve. A területi változások növelték a nemzet önbizalmát, ugyanakkor egyre szorosabban láncolták hazánkat a náci Németország politikai és katonai érdekszférájához, ami meghatározta az ország politikai mozgásterét a második világháború előtt és alatt.
Összességében elmondható, hogy az első szlovák állam 1939. március 14-i létrejötte nemcsak a szlovák államiság megszületését jelentette, hanem a közép-európai erőviszonyok átrendeződésének egyik fontos állomása is volt. Magyarország számára egyszerre hozott rövid távú területi és politikai sikereket, valamint hosszabb távon olyan geopolitikai kötöttségeket, amelyek végül a második világháború eseményeiben és az azt lezáró békeszerződésben teljesedtek ki.
(Borítókép: Hitler és Tiso találkozója 1941-ben. Forrás: Wikipédia)
