Balázs D. Attila
A magyarországi szállodavilág régebben nem a tájidegen multinacionális hotelhálózatokról szólt, vagy a tovább élő szocreálról, hanem a magyar eleganciáról. A jellegzetes hazai életérzést sok híres szálláshely a nevében is hordozta. Ilyen volt többek között Szatmárnémeti csillaga, a Pannónia Szálló, amelynek példás, korhű külső felújítása nemrég fejeződött be.
Pannóniák
Komoly elégtétel a partiumi magyarságnak, hogy a térség egyik legszebb magyaros szecessziós épülete, a Szatmárnémeti főterét díszítő Pannónia Szálló ismét a régi fényében tündökölhet. A számos viszontagságon átment ékszerdoboz felújításához minden bizonnyal nemcsak tőke, de olyan városvezetés is kellett, amely partner volt, és nem kötött bele az épület evidens magyar jegyeibe. Ennek jele például, hogy a méreteiben nem hivalkodó, hangulatos külcsínű épületen ott feszít ismét a „Városi Szálloda” és az „Épült MCM”, azaz épült az 1900-as évben felirat. Éppen úgy, ahogy azon az 1907-ben feladott képeslapon, amelyen az akkor alig néhány éve átadott Pannónia tömbje szerepel.
Az 1902-es megnyitó ünnepség után a Szamos című lap így méltatta a Pannóniát: „Ez az, amit igazi elegancziának szoktunk nevezni!” Külön kiemelték, hogy a tervezők a „szecessióból” mellőzték a túlzásokat, ellenben erőteljesen megjelenítették a magyar motívumokat. „S mily jól esik ez a magyar szemnek!” – tette hozzá joggal a szerző, aki mit sem sejtett arról, hogy a magyar feliratokat egyszer majd leszedik egy átkosnak nevezett korban, amikor a város jelképét Hotel Daciára is átnevezik.
„Valószínűleg soha, sehol a világon nem fog még egyszer olyan aprólékos műgonddal tervezett, majolikadíszekkel ékesített épület épülni, mint a Pannónia szálló, ezért is jó, hogy sikerült megmenteni és újra – magánkézben lévő – közkinccsé tenni” – jó ezt olvasni több mint 120 év után a Szatmárnémeti Friss Újság oldalán, hiszen az épület a kétezres évekre kívül és belül is katasztrofális állapotba került: levert domborművek, omladozó vakolat, átázott falak és tönkrement tetőszerkezet fogadta azt, aki ide bemerészkedett, miközben az 1990-es években még középiskolai banketteket is rendeztek e falak között. Nem titok: a „Dacia” korábbi román tulajdonosának, Vasile Ţânţaşnak a hanyagsága és gőgje miatt került ebek harmincadjára a mesepalota.
Most viszont egybehangzó helyi sajtóinformációk alapján Hotel Indigo néven fog a műemlék épület újranyitni, vagyis megmarad a régi funkciója, ahogy azt a nagyváradi születésű Bálint Zoltán és a pesti Jámbor Lajos alkotta építészpáros megálmodta. Az üzemeltető korábbi közleménye alapján korszerűsítik is az épületet, és az ígéretek szerint a fejlesztéssel felteszik a nemzetközi turizmus térképére azt.
Ez pedig reálisnak tűnik, mert
Nagyjaink közül a városban látta meg a napvilágot a költő Dsida Jenő és Bánhidy László, a Tüskevár című filmsorozat Matula bácsija, no meg egy másik jeles (név)rokon, Bánhidy Antal, a Széchenyi-díjas repülőgép-tervező és pilóta is. 1931-ben ő volt a vezető tanácsadó az első magyar óceánrepülésnél, amikor a legendás Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak!) jeligét hirdető gépmadár rekordidő alatt szelte át az Atlanti-óceánt a területi revízió igazságosságát hirdetve, mindemellett ő volt az, aki megszervezhette Észak-Erdély új légiposta-hálózatát is 1940-ben.
Az egykori magyar vármegyeszékhely környéke is kiemelt helyszínnek számít örökségturisztikai szempontból, hiszen alig negyven perc ide autóval a kastélyáról is híres Nagykároly, valamint a Károlyiak különleges sírboltjáról nevezetes Kaplony. A Petőfi-legendáriumból jól ismert erdődi várkastély is csak egy ugrás, ahogy Szatmárhegy, Páskándi Géza szülőfaluja is.
A Pannóniára – mint e szatmári helyszínek felkeresésének ugródeszkájára – visszatérve, a restaurálásról közzétett fényképek alapján a belső terek is visszanyerik régi fényüket. Ha ez megvalósul, akkor talán ismét képet kaphatunk arról a jellegzetes magyar szállodai világról, amely túlmutatott az adott helyszín szálláshely mivoltán, hiszen a Pannónia is a társadalmi élet, a kultúra és a gazdaság pezsgő központjának számított, ahová nemcsak az utazók, hanem a helybéliek is betértek. A szálló forgalmas kávéházáról készült képeslap is tanúsítja ezt, amelyet egy egész kompánia aláírt. Jellegzetes gesztusa volt ez egy-egy asztaltársaságnak, amit a képeslapok megőriztek az utókornak.
Adódik ugyanakkor a kérdés, hogy a tetemes összegekből berendezett pazar szállodai kávéházak és éttermek bútorzatával vajon mi történhetett az államosítások után. Egyszerűen megsemmisítette őket a múlt eltörlésén szüntelen munkálkodó kommunizmus? Vagy maradt még bármi tárgy hírmondónak? Kallódik-e egy-két csillár, sokat megélt szék vagy kártyaasztal valamelyik magángyűjteményben? Hátha lesz olyan gyűjtő, aki az újranyitás hallatán most megnyitja kollekciója kapuit…
***
Kevésbé szerencsés utat járt be a nagyváradi Pannónia, amely közel egyidős szatmári névrokonával. Történetük is sokban hasonlít, hiszen ugyanúgy átnevezték, csak nem Daciára, hanem Transilvániára. Már nem működik benne szálloda, csak irodák és a régmúltra nyomokban emlékeztető, táj- és kultúraidegen, giccses bálterem-étterem, amely ki másnak a nevét viselhetné, mint Mária román királynéjét.
Akkoriban kapott a Bémer tér „Regina Maria”-szobrot a szálló elé, és ezután lett a „legpazarabb fényűzéssel berendezett” földszinti Pannónia Kávéház helyén a „Sala Queen Mary”, amely „restaurant” és „ballroom” is egyben. Magyar menü nincs a honlapján.
Az épület fel lett újítva, de homlokzatán és tetején ma már ne keressük a kovácsoltvas Pannónia feliratokat, azokat szánt szándékkal lefelejtették. Nem is egy Kereskényi Gáborhoz, a szatmárnémeti polgármesterhez mérhető figura vezeti Nagyváradot, hanem Florin Birta, aki ma is ugyanúgy folytatja a helyi magyarság kulturális és hitéleti ellehetetlenítését, mint elődje, Bolojan.
Nagyváradon persze nem lehetetlen jó szállást találni, bár színvonalas magyar tulajdonú szálláshelyből nincs túl sok. Turisztikailag fejlődik a város, de ez kelet-romániai bevándorlással is jár a balkáni ország belső, részleteiben még fel nem térképezett, kelet–nyugati, illetve dél–nyugati irányú migrációs tendenciái révén.
Mivel Nagyvárad a szülővárosom, ezért különösen kritikus vagyok a jelenével szemben. Akinek a családja generációk óta ott lakott, annak nagyon nehéz eladni azt a turisztikai „fejlődési” modellt, amely nem erdélyi és végképp nem erdélyi magyar vonatkozású, sem gyökerű. A városhoz közeli, magyar időkben kiépült termálfürdők is csatatérnek néznek ki, pusztulnak a régi szállók, van, amit le is bontottak, pedig romosan is árasztotta a Monarchia leheletét.
Mindezek ellenére Váradot látni kell, ahogy a környéke is bővelkedik látogatókban. Gondoljunk csak az Árpád-kori siteri templomra, az ősidőkből itt maradt bihari földvárra, a várostól északra húzódó mesés kistájra, a Hegyközre, a Berettyó környékére vagy Diószegre, ahol Heit Lóránd készít bort a feltámasztott őshonos bakator szőlőből, esetleg még északabbra, Gálospetribe, ahol mesés tájház működik. Ezeken a magyarlakta helyeken is fel lehet töltődni, ahogy a Váradhoz közeli Nagyszalontán, a Bunyitay Vince emlékét őrző kis Bélfenyéren vagy a Bihar-hegység csúcsai között. Biharország óriási – kiváltképp a Romániához került része.
Hungáriák
A nagyváradi Pannóniánál sokkal tragikusabb sors jutott Gyulafehérvár egykori nagyszállójának, a Hungáriának. Nagyon nem tetszett a rendszernek ez a név, kiváltképp a román nemzeti központnak kikiáltott egykori erdélyi fővárosban.
Majd a szállót átnevezték Daciára, utána Apulumra a város latin neve után, végül a kommunizmus idején lerombolták az épületet. Helyére stílustalan tömbház épült.
Gyulafehérvár az erdélyi magyarság történetének egyik legfontosabb helyszíne. Ezeréves dómja tőszomszédságában székel a római katolikus érsek, és ugyancsak a váron belül található a Batthyáneum könyvtár.
A város a csodás karsztjelenségeiről is híres Erdélyi-szigethegység peremén fekszik, tágabb környezetében olyan jelentős magyar városokat találni, mint Déva, Vajdahunyad, Alvinc, Zalatna. Gyulafehérvárt ennek ellenére méltatlanul kevesen látogatják a honi utazók.
Volt Hungária szállója és még ilyen nevű fürdője is a régi Magyarország egyik legfejlettebb városának, Temesvárnak is. A múlt század elején a Bettelheim budapesti műhelyében kiadott lapon jól látható a Hungária Szálloda felirat a Lonovits utca fölé magasodó tornyos épületen, amely ma is hirdeti a nagy múltú szálloda egykori eleganciáját és jelentőségét, bár nem hotelként üzemel, ellenben kiadó apartmanok működnek benne. De örüljünk, hogy nem rombolták porig, és legalább étterembe is beülhetünk a földszintjén.
Koronák
A Kárpát-medencei Korona szállodák neve is a nemzethűségről tanúskodott. Máramarosszigeten állítólag ugyanaz a magyarországi hátterű cég fogja üzemeltetni a régi Korona Szállót (Hotel Coroana is volt), mint amelyik most a szatmárnémeti Pannónián is dolgozik. Az ütemtervről egyelőre nincs információ.
Ungváron is a „Szálloda a Magyar Koronához” helyére épült 1910-ben a szecessziós stílusú Korona Szálloda. A jeles kárpátaljai épület ma is áll, s a háború dacára fel is lett újítva, de már csak üzletközpont működik benne.
Az ukrajnai magyarellenes kirohanások ellenére viszont itt ma is a magyar Szent Korona mása őrködik az épület oromzatán. És remélhetően mindvégig ott is marad, hogy hirdesse a magyar összetartozást Kárpátalján is – azt az összefogást, amely nem ismer határokat.
(Borítófotó: A szatmárnémeti Pannónia Szálló még Dacia Hotelként 2019-ben. Fotó: Shutterstock)
